2011. május 9., hétfő

Székesfehérvári kirándulás


Tegnap sor került egy közös, Székesfehérvári kirándulásra loli-berkekben, ami nagyon jó voltX3
Jómagam már vagy 20-15 perccel korábban ott voltam, mivel életemben akkor vettem először vonatjegyet, amiben Blanka segített (aki csodaszép ruhát viseltX3) majd türelmesen vártuk a többieket. Elsőnek Lulu futott be, aki lélegzetelállítóan szép voltX3 Utána Lianiék jöttek s Ichigo, mindhárman szintén nagyon szépek voltak, majd jöttek Elyonék is, Ely szintén gyönyörű volt, mint egy tündér =D Sőt, várakozás közben találkoztunk Tadeshivel is, így remekül indult a nap =)


A vonaton jól elbeszélgettünk, meg jómagam alaposan fürkésztem a tájat, kiélvezve a vonatozás élvezetét (amit szerintem kevés ember tud jól érezni) majd Székesfehérváron leszálltunk... és Liani poncsója fennmaradt. Kicsit vártunk emiatt az állomáson, de legalább volt időm elmenni mosdóba, enni egy kicsit (sokat) és kinézelődnöm magamat - csodaszép az az épület belülről!
Első utunk egy templom előtti kert-félébe vezetett, ahol alaposan fotózkodtunk, főleg a fűben - majd a parkőr bácsi odajött hozzánk fél óra után, s nem túl kedvesen felvilágosított minket, hogy fűre lépni tilos, és maradjunk a sárga csíkon - ami sárga köves utat jelentett...



Ezt követően átsétáltunk a Lépcső utcába, ahol szintén kifotózkodtuk magunkat, sőt, turistával is le lettünk fotózva, illetve kézbe vehetettem Nana gyönyörű ernyőjét is, és nagyon jó voltX3 Valamint egy focicsapatnak álcázott fiúcsapat is odacsődült, és nézett minket - én meg őket - így valamennyire turistalátványossággá is váltunk. 

Fotózkodtunk kútnál is, majd egy idősebb nagy fényképgépes hölgy kíséretében kicsit sétáltunk, meg beálltunk neki, utána pedig leültünk és fagyiztunk kicsit. Hogy milyet ettem, már nem tudom, de finom és alkoholos volt a fagyim, nagyon jóóóX3 Utána elsétáltunk a buszpályaudvarra, váltottunk jegyet, s elbuszoztunk a Bory várhoz.


A vár maga meseszép volt. Egyáltalán nem túl giccses, épp elég díszes, meseszépX3 Kicsit szétszakadoztunk odabent, alaposan szemügyre vettünk minden zeg-zugot, a képtárat is, illetve megbirkóztunk csigalépcsők hosszú soraival egy kis magaslati levegőért (a várnak terveim szerint külön bejegyzést fogok szentelni). Anettel is beszélgettünk, őt is imádom, jófej, kedves, és remekül fényképez ;)


Miután alaposan végigmentünk a váron mindannyian, elindultunk a buszhoz, ám az első érkező járatra nem szálltunk fel, így a vidéki közlekedés hangulatába is belekóstolhattunk azzal a fél óra várakozással, amit így is remekül eltöltöttünk =D Visszaérve a vonatpályaudvarra elcsíptük ugyanazt a vonatot, amivel érkeztünk, Liani poncsója is meglett, s Nanával is sikerült beszélgetnem a visszaúton =)

Összességében remekül éreztem magam, s ezt az élményt köszönöm mindenkinek! Az időjárás is kegyes volt velünk, bár nem 24 fokhoz öltöztem, de nem volt bajXD 
Alig várom a következő kirándulást =D

2 megjegyzés:

  1. Fú, hát biztos nagyon jó lehetett! Tényleg meseszépek voltatok, mind, de te is, nagyon, Kishim! (bár a fekete az erős napsütésben... Tényleg nem 24°C :P)
    Úgy mentem volna véletek fotózni...! Na majd talán legközelebb. ;) Már ha szabad. :P

    VálaszTörlés
  2. Amúgy télleg szépek vagytok a képeken. :)

    VálaszTörlés