2011. szeptember 10., szombat

Brossok csipkéből és szalagból

Az eddig elkészült darabok.
Az eddigi bejegyzéseimben is írtam, hogy mániákus csipke és szalag-szerelmes lettem, így a mandzsetta és a gyűrű mellé a szettek harmadik tagját, a brosst is megpróbáltam elkészíteni, sikerrel. Ehhez sem kell különösebben nagy kézügyesség, mert bonyolult ez sem.

Alapanyagok (körülbelül 350 forint):

  • 1x-2x 20-23 cm csipke, attól függően, egy, vagy két színű és rétegú alapkoszorút szeretnénk-e (250-290,-/m, Röltex)
  • 1x-2x-3x 22-25 cm szalag a rózsákhoz, ízléstől függően (35,-/m, Röltex)
  • kitűzőalap, rövidebb vagy hosszabb (40-95,-/db, gyöngyösboltok)
  • , cérna, ragasztó (otthoni varródoboz és hasonlók)
  • igény esetén süthető-fűzhető gyurma alapnak, amire a koszorú és a kitűzőalap megy (400,-/csomag, Kreatív Hobby)
Kezdésként az ízlés szerinti 1 vagy 2 réteg csipke szélét összevarrjuk, majd az egyik oldalába tűvel cérnát bújtatunk és koszorúalakra összehúzzuk, csomóval rögzítjük. Ezt követően elkészítjük a szalagrózsá(ka)t, majd a koszorú közepére rögzítjük ő(ke)t (én pillanatragasztót használtam). Ha szeretnénk gyurma-alapot készíteni, akkor vékony lemezkét formázunk a gyurmából, majd megsütjük/megfőzzük, s egyik felére a kitűzőalapot, másik felére pedig a csipkekoszorú alját rögzítjük. Amennyiben nem használunk gyurma-alapot, a kitűzőalapot ügyesen megpróbáljuk felvarrni, vagy könnyítve a dolgunkon felragasztjuk csak.
Nagyobb méretben remek bross lehet belőle, kifejezetten egy-egy ruhához készítve, kisebb méretben akár hajcsatra is rögzíthető, akárcsak a gyűrű feje.
Amikor ilyesmit készítek, mindig alaposan megnézem a ruhát, amihez készül (igen, minden ruhámhoz lesz legalább 1-1 szett, még ha anyagköltséges is), eldöntve, milyen koncepció lesz, hány sor csipkével és hány rózsával, majd ez alapján kiválasztom a ruha legfőbb színeit, és így keresek csipkét és szalagot - a bordó csipke például tökéletesen illik a rózsás ruhám bordójához, ami hatalmas nagy szerencse. 
A kész ékszereket különféleképp fel lehet még dobni, például az aljára kis masnit téve, netán pár szem felfűzött gyöngyöt lelógatni, vagy printes ruha esetén a mintával megegyező figurácskát készíteni süthető gyurmából vagy zsugorfóliából, és azt tenni az aljára.

2011. szeptember 6., kedd

Rózsás-csipkés gyűrű


A nyári szünetben nem voltam túl elfoglalt, így minden napra kellett valami apró feladatot találnom, onnan indult a csipke iránti erős megszállottságom is, aminek sorra készülnek az eredményei - és továbbra is készülni fognak, iskola melletti idegnyugtatás címén - most is legszívesebben ékszerek készítésébe ölném a feltörekvő indulataimat (meg az órarend miatti sokkot).
A képen látható két gyűrűt kifejezetten 1-1 ruhámhoz készítettem, 1-1 garnitúra tagjai lesznek (mandzsetta, gyűrű, bross, valamint hajdísz), a célom a "minél többet minél kevesebből" elv teljes kiélése - avagy minél alacsonyabb anyagköltségből minél szebbet alkotni.

Bordó csipkekoszorún műanyag rózsa (anyagköltsége kb. 250 forint)

  • 20 cm vékony csipke (250-290,-/m / Röltex)
  • műanyag rózsa (50,-/db / Üllői úton Gyöngyösbolt)
  • gyűrűalap (140,-/db / Üllői úton Gyöngyösbolt)
  • cérna, ragasztó 
Az elkészítése roppant egyszerű, a csipke két végét össze kell varrni, majd cérnát körbebújtatni és meghúzni, hogy koszorú-formája legyen és megkötni, ezt követően a rózsát a húzott részre kell ragasztani, majd a csipke túloldali húzott középrészét a gyűrűalap tányérkájára kell ragasztani.

Halvány krém csipkekoszorún bordó szalagrózsa (anyagköltsége kb. 210 forint)
  • 20-25 cm 1 cm vastag szalag (35,-/m / Röltex)
  • 20 cm vékony halványkrém színű csipke (290,-/m / Röltex)
  • gyűrűalap (140,-/db / Üllői úton Gyöngyösbolt)
  • tű, cérna, ragasztó
Elsőként magát a szalagrózsát készítjük el, majd a csipke két szélét összevarrjuk, egyik szélébe cérnát fűzve összehúzzuk koszorú-formára, majd a középső részre felragasztjuk a szalagrózsát, a túloldalra pedig a gyűrűalap jön.

Igazából pár perces munkák, amíg elkészülnek ezek, és bárki meg tudja csinálni, így akárki gyárthat magának hasonló darabokat, amikkel kevés pénzből felfrissítheti a kiegészítő-tárát =)

2011. szeptember 5., hétfő

Szalagrózsa

Rózsa szalagból - a végeredmény
Az egész úgy indult, hogy Kishi bement a Jászainál levő Röltexbe, és ámulatba ejtette a hatalmas csipkeválaszték - no meg a barátságos ár. Majd Kishi nézelődött Meskán is, mert csodaszép kiegészítőket lehet találni, amiket tökéletesen lehet lolihoz társítani, csak hát az áruk... Majd Kishi önmaga ösztönzéseképp elindította a PIF játékot, és nem volt megállás - alkotni kellett. 
Hogy miért pont a szalagrózsára esett a választásom? Mert rózsás a ruháim nagyja, és imádom a rózsákat - és borzasztóan olcsón el lehet őket készíteni, majd pedig felhasználni bármihez - most csak az elkészítésről fogok írni, de később kerülnek fel "alkotások" is szalagrózsával.

Mire van szükség?

  • 20-25 centiméter, egy centi széles szalagra (35,-/m)
  • egy tűre és egy kevés cérnára
1. Hajtsuk vissza a szalag egyik szélén a sarkot, és fogjuk le
2. A kiálló "hegyét" hajtsuk vissza annak alsó élével azonos oldalra.
Tipp: érdemes már itt leölteni 1-2 öltéssel, hogy úgy maradjon!
3. A visszahajtáskor keletkezett élet hajtsuk rá a cérna csomójára, és öltsük le, hogy úgy maradjon.
Ügyeljünk arra, hogy ne menjünk túl a legelső hajtás szélénél!
4. A szalag eddig használatlan "felét" hajtsuk le úgy, hogy a hajtás csücske a legelső hajtás csücskénél legyen (háztető formában)
5. Kezdjük el teltekerni az első három lépésben kapott "tövet" aképp, hogy a szélek egy magasságban, egymásra feküdjenek, egészen a lehajtás széléig, majd pár öltéssel rögzítsük munkánkat.
Innentől kezdve a 4.-5. lépés következik felváltva a szalag végéig. 
A kész végeredmény a felső képen látható. Nem bonyolult, csak kicsit türelemjáték, az első pár rózsa nem feltétlen emlékeztet rózsára, de amint belejön az ember, pár perc alatt tudja gyártani tömegesen őket =)
Szalagnál, ha lehet, a kicsit "keményebb" szalagot válassza az ember, mert a selyem-jellegű puha szalaggal nem könnyű rózsát készíteni. Gondolom, szélesebb szalagból is el lehet készíteni =)
Ár-érték arányban sem az utolsó, hogy 40 forintból az ember 4(-5) rózsát el tud készíteni =D
(Elnézést, ha nem túl érthető a leírás, az ilyesmiket mindig könnyebben mutattam meg, mint írtam le^^")