2011. június 29., szerda

06.24 - Múzeumok Éjszakája

Vasúttörténeti Park - Mozdonyok (többre fel lehet menni!)
Immáron harmadik alkalommal vettem részt a Múzeumok Éjszakáján, ami most is hatalmas élmény volt. Alapos programnézegetés és tervezés előzte meg azt az éjszakát, majdhogynem fölöslegesen - amit azt hiszem, egyikünk sem bánt - Tune és Tadeshi társaságában töltöttem az éjszakát. Még aznap, korábban megvettem a jegyeket - kiélvezve, hogy utolsó alkalom ez, amikor hivatalosan is gyerekjeggyel mehetek, majd PestiEst különszámot vadásztam. Kevés alvás után azonnali késéssel indult a műsor, de mire első állomásunkra értünk, már el is szállt talán a baj.

Vasúttörténeti Park - Orient Expressz, étkezőkocsi (van hálókocsi is)

Vasúttörténeti Park
Istenem, imádom! Hatalmas, csodaszép, jól ápolt, és látogató-barát! Az ott dolgozók erős többsége kedves, és igencsak informatív ember, szívesen segítenek, mosolyognak, állnak be képhez. Ami pedig ki van állítva...! Reeeengeteg mozdony, a nagy többségükre fel is lehet szállni, némelyiken még fejtágítást tartó személy is akad, aki nagyon szívesen és sokat tud mesélni az adott mozdonyról. Emellett óránként láthatjuk a fordítókorongot, amit egyszer szívesen kipróbálnékX3 Illetve az abszolút kedvencem az Orient Expressz volt, én olyan hálófülkét és étkezőkocsit szeretnék itthonra is *-* A... hangár, vagy nem tudom minek nevezik, pedig postavonatoknak meg hasonlóknak adott otthont, illetve egy mini Keleti Pályaudvarnak, amiért odavoltamX3 Jó két órát eltöltöttünk ott, s kicsit követtük a mini síneket is, s megtudtuk, azon forgalom csak ünnepnapokon és rendezvényeken van, így lehet, egyszer olyankor is kilátogatunk ;) 

Rengeteget beszélgettünk és próbálgattunk, nézelődtünk itt, nagyon jó alapozásnak bizonyult =D
Egyetlen hátránya, hogy relatíve a semmi közepén van, bár tény és való, ott van hozzá elég hely - és a közlekedés is egész jó azért.

Vasúttörténeti Park - Kert, ahol kis vonat fut ünnepnapokon

Vidámpark
Mert igen, ide vezetett a következő utunk, a körhintához! Én szerelmes vagyok abba a körhintába, annyira gyönyörű és hangulatosX3 Pont a két utolsó kört sikerült elérnünk, így csónakban és lovon is ülhettem, nem volt rémes tömeg, és volt egy férfi, aki amikor mi még nem voltunk fenn, direkt jófejen visszamosolygott, annyira aranyos volt! Meg úgy mindenki =D Láttuk a Szépművészetinél a sort - pedig minket is érdekeltek volna a múmiák T_T - s még múzeumok éjszakájás buszoznunk is sikerült, ugyanis a Füvészkertben zártuk a napot. 

A Városligetben sétálva pedig a nagyon illuminált-jellegű jókedv szállt meg minket, ami olykor hangosan is megmutatkozott ("mi vagyunk a legperverzebbek!") a kézenfogáson kívül. Eszméletlen jó volt =D

Füvészkert
Odafele sétálva is még megmutatkozott az illuminált-jellegű jókedvünk, s a füvészkertben is sokat sétáltunk, fecsegtünk és heverésztünk, szóval remekül szórakoztunk. Itt már nem tudok érdemileg nyilatkozni a helyről, bár megvallom, nekem sötétben is tetszett a füvészkertX3

Utána Tadeshit elkísértünk az Örsre az utolsó metróval, s feltettük az utolsó hévre is (meg le is ráztuk az enyhén illuminált állapotban lévő fazont aki mögött kisebb barát-tömeg is volt) majd megtapasztaltuk Tune-nal az éjszakai buszozás élményét, egészen BudáraXD Meg kell vallanom, biztonságosabbnak érzem az éjszakai buszt, amikor ajtónként egy őr is van rajta. Az első járaton egy kedves csaj segített nekünk kiigazodni a táblán. A második buszon meg tömeg, alkohol, és őrhiány volt, nos az kevésbé tetszett... két kb. korunkbeli rá is csodálkozott, hogy kulturális jelleggel vagyunk kint éjszaka. 
Összességében... remek éjszaka volt, a kisebb... nos, mondhatni szülői gáncsok mellett is. Mééég sok ilyen éjszakátX3

2011. június 28., kedd

30. nap - Az utolsó nap...

Nincs az az isten, hogy jobb képet fotózzak magamrólXD
Jó dolgok, amik ebben a (kicsit több, mint) 30 napban történtek velem:
  • Múzeumok Éjszakája
  • Évvégi bizonyítvány - 4,64 lett az átlagom, öt darab négyessel, megosztott ötödik helyen az osztály tanulmányi sorában. Valamint két D betű (kémiából és infóbólX3)
  • A fotóz(kod)ások Lianiékkal

2011. június 26., vasárnap

28. nap - Egy fotó a tökéletes lolita helyről

Vidámpark - Körhinta
Igazán tökéletes lolita helyet nem tudnék mondani, de jelenleg két olyan helyet is írnék, ami nagyon is lolis, szerintem. Az első a Vidámpark Körhintája, ami valami csodaszééééép *-*

Vasúttörténeti Park - Orient Expressz
A másik nagyon kedvencem jelenleg a Vasúttörténeti Parkban az Orient Expressz (bár úgy az egész park annak mondható, hogy őszinte legyekX3).
(A képek sajnos egyáltalán nem sajátak)

2011. június 25., szombat

27. nap - 10 apróság rólam

  • Amint betöltöm a 18-at, vért szeretnék adni. (Remélem tudok is majd)
  • Kifejezetten rendetlen vagyok, de néha megszáll valami, és muszáj rendet raknom, vagy belepusztulok... (ugyanez a spontán inger takarítással is szokott jelentkezni)
  • Szeretek sütni, de megenni már kevésbé szeretem amit sütöttem, így rendszerint mindig teszteltetem az ismerősi körömmel, hogy milyen lett...
  • Szeretnék ékszereket készíteni és egy csomó mindent kipróbálni, csak én magam nem venném hasznukat. (Lehet, végül elkezdek mindenféle apróságot gyártani, s elajándékozni, vagy hasonló)
  • Imádom a szép dolgokat a magaménak tudhatni. Tükör, csésze, kártya, ékszer, toll... 
  • Nem szeretem a plázákat
  • Szeretnék valakivel postai úton levelezni (angolul, magyarul, japánul is.)

2011. június 23., csütörtök

26. nap - 10 dolog, amit meg szeretnék tenni lolitában

Ezúttal nem saját kép =(
  • Egy igazán classic ruhában egy igazán klasszikus kastélyt körbesétálni, szépen lassan, mindent megnézve. (pl. Esterházy-kastély Fertődön, vagy a keszthelyi Festetics-kastély)
  • Egy remek akusztikájú csodaszép hatalmas teremben zongorázni. (Amihez még meg kell tanulnom zongorázni, minimum. De hegedűvel is kipróbálnám.)
  • Egy kertben angol módra ötórai teázni más lolikkal.
  • Igazán lolis fürdőruhában egy igazán patinás, hangulatos fürdőben pancsikolni =)
  • Lovagolni.
  • Kodonában vívni.
  • Valami kellemesen sweet összeállításban egy nagy, tágas, fullextrás konyhában fodros köténykében sütögetni. 
  • Gőzmozdonyos vonattal (olyan igazán gyönyörű, régivel!) utazni más lolik társaságában egy gyönyörű helyre.

2011. június 21., kedd

25. nap - Kedvenc festményem

Claude Monet - Roueni katedrális
Az igazat megvallva, nem rajongok a festészetért különösebben, de ha már választok, azt mondom, a katedrális-sorozat tetszik a legjobban, mert valami eszméletlen - egyszer szívesen megnézném élőben is =D

2011. június 20., hétfő

24. nap - Egy emlékezetes lolimeet

Talán a yaoimeet, ahova Demit is vittem, loliban...?

Vagy a füvészkerti meet, ahova Tune és Tadeshi jött, s nagyon jól elvoltunk a gyereksaroknál...?

Az is meglehet, a székesfehérvári kirándulás az...
Nehéz lenne választani. Mindegyik emlékezetes valami miatt. Ez a három a leginkább =D

2011. június 19., vasárnap

Könyvajánló: Scott Westerfeld - Specials, különlegesek


Szerző: Scott Westerfeld
Cím: Specials - különlegesek
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Oldalszám: 322 oldal
Kiadás éve: 2011
Kötés: cérnafűzött, keménytáblás, védőborítóval

Leírás:
"A Különleges Körülmények Ügyosztálya": Ezektől a szavaktól Tallyt taszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen, amikor a Különlegesek csupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet, veszélyesen erőset, és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve. Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogy soha nem találkozik Különlegessel. Tally azonban sosem volt hétköznapi. Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik: feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton és a Szépek bután maradjanak. Az erő, a sebesség, és gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi, amire Tally vissza tud emlékezni. Általában. Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre. Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánlják a feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit. Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halk szívverésre, vagy véghezvinni a feladatot, melyre beprogramozták. Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.

Személyes vélemény:
Azt már megtanultam az előző két kötetnél, hogy a könyv irtó lassan kezdődik, majd hirtelen az ember egyszerűen csak nem tudja letenni. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy milyen radikális személyiségváltások következhetnek be. Most mindennél erősebb volt olykor a késztetés, hogy a falhoz csapjam a könyvet, és leálljak ordítozni vele, hogy "Tally Youngblood, mégis hogy képzeled, hogy ilyesmiket gondolsz?!" Mondhatni, a maga érdekes módján még undorítóbb részletekbe nyerhettünk betekintést. 
Megtudhatjuk, mit jelent Különlegesnek, azon belül is Pengének lenni. Megtudhatjuk, hogy igenis van másik város is a világon, s abba is betekintést nyerhetünk, hogy mi mindenre képesek a füstösök és barbárok a szabadságért.
Mert az alapvető kérdés még mindig ugyanaz: a személy teljes szabadsága elvehető-e egy nagyobb, magasztosabb cél érdekében, ami nem más, mint a béke és a fennmaradás? Elvégre, ha mindenki üresfejű de boldog, a béke megmarad. Azonban ha mindenki visszaszerzi a teljes eszét, akkor a háborúk veszélye újra felmerül, és az óvni vágyott természet újra kárát látja az embernek.
A fő történés továbbra is a változás körül forog - akarattal, szerekkel, vagy épp külső kényszer hatására változni, hogy jó vagy rossz irányba, az nézőpont kérdése.
Nehéz úgy írni bármit is, hogy ne lőjem le a cselekményt nagyon - annyit viszont elmondhatok, hogy a harmadik kötet vége tökéletesen lezár, épp annyi szálat hagyva nyitva, amin megteremhet a negyedik kötet (ami, ha a mintát követjük, akkor 2 év múlva kerül kiadásra itthon).
Ami a karaktereket illeti, aki számít, az változik a kötet folyamán, bár eleinte nekem nem volt olyan karakter, akit nem utáltam volna. Vagy üresfejű, vagy túl penge volt az összes karakter - kivéve talán Zane-t. 
A fordítás még mindig kiváló, folyik a történet rendesen, jól szövegezett, bár itt-ott tény és való, előfordul egykét nyomtatási hiba, de tényleg nagyon kevés csak. 
Illetve a borító... sokkal szebb, mint az angol kiadásé. Ez a harmadik kötet borítója belopta magát a szívembe, annyira gyönyörű! Bár a Specials- különlegesek címmegoldás nem tetszik, de tény és való, a Különlegesek nem mutatott volna jól.
Összességében kicsit talán lassabb és nehezebben emészthető a kötet, de még így is bátran ajánlom mindenkinek, mert az, ami gondolat benne van, mindenkinek szól.

23. nap - Egy kép a kézírásomról


Külön, erre az "alkalomra" írt papírfecni, alatta a japánórás mappámmal (Pukkás), azalatt pedig egykét japánórai lap, egy dolgozat (amire nagyon büszke vagyok!), illetve néhány összefoglaló papír az év végi hajtásból...

2011. június 16., csütörtök

22. nap - A szobám lolita szemmel

Egy régebbi, rendetlenség előtti kép...
A szobám maga nem különösebben lolis - halványkék falak, vastag kék szőnyeg (amiből lehetetlenség kiporszívózni a macskaszőrt) az alap, a bútoraim mind barnák, a beépített szekrényeim pedig fehérek. A falakon poszterek lógnak (animések és egy Versailles-os). Az ágy lábai között lévő polcon az úgymond ismeretterjesztő könyveimet tartom, alatta pedig a pecsétnyomókat, mártogatós tollakat, tintákat, mini petróleumlámpa-jellegű lámpácskáimat. A komódomon van a tőr alakú levélnyitóm, a gyertyakoppantóm, a két csodaszép gyertyatartóm, a kékfehér kínai mintás vázám, benne egy tollrózsával, a kínai bögrém, a körhintám, parfümszóróm, meg egy szép, bátyám által hímzett terítő.
Fotelben, földön és szekrényben vannak a szépirodalmi jellegű könyveim, utóbbiban plüssök és csészék vannak még. Az asztalomon az ékszertartóim, kötőtűk, fonalak, szép füzetek, kézitükör és hajkefe van épp. 
Az ágyam főgerendájáról lóg 70 színes daru felfűzve, illetve egy átlátszó gömbben színes üvegkövek (azok a díszizék, amiket legnagyobb bánatomra csak nagy kiszerelésben látok mindenhol =()
Na meg a nagy szünetünneplő rendrakás előtti rendetlenség... 

2011. június 12., vasárnap

21. nap - A kedvenc lolita celebem

Hogy őszinte legyek, nem ismerem a lolita celebvilágát. Sőt, én személy szerint magát a "celeb" kifejezést sem szeretem, ugyanis számomra magyar viszonylatban a "celeb" jelző nem jelent sok jót. Így sajnos ezt a kérdést passzolom... *sóhaj*

2011. június 11., szombat

20. nap - Egy személy, akit szívesen látnék loliban

Őszintén szólva, több ilyen barátnőm is van. Az egyiket (Demit) már sikerült egyszer loliba öltöztetnem. és szerintem jól állt neki =) De Tune-t, és Tadeshi-t is szívesen látnám loliban =)

2011. június 10., péntek

Válasz egy kérdésre - mini fotósorozat

Az ihletadók, az alapanyagok
Az egész úgy kezdődött, hogy pedagógusnapra virágot adtunk a tanárainknak, azonban máig több szál rózsa is megmaradt, eléggé ramaty állapotban, melyek a kukában kötöttek volna ki, én azonban a fejeiket, úgy döntöttem, megmentem. Erre egyik osztálytársam feltett egy kérdést:

"Te mindent szeretsz, ami halott?"

Akkor nem feleltem erre a kérdésre, nem tudtam mit mondani. Azonban a délután folyamán beugrott a válaszom. Most azt felelném, hogy:

"Nézd meg jobban őket. Ezek a virágok nem halottak. Közel állnak hozzá, de nem halottak."

Mint a képen is látszik, alul az enyészetnek engedő rózsafejek, melyeket megmentettem, tényleg haldoklónak tűnnek. Azonban ha leszedjük a felső réteget, amit mutatnak (fent balra) akkor meglátjuk a gyönyörű, selymes rózsaszín szirmokat (fent jobbra).
Hogy mit mondanék, miért mentettem meg ezeket a virágokat? Mert tudtam, hogy több rejlik bennük, mint mutatják. Tudtam, hogy fotómodelljeim lesznek a szirmok. Tudtam, hogy a szemetesbe gyűrve elpocsékoltuk volna őket. Felhasználtam, ami másnak nem kellett. 
Felhasználtam, ami másnak halott. Így véve szeretem a halott dolgokat.
Az eredmény pedig:
"Sweet Pain of the Ladies"
"Rosepetals with Tea"
"Rose and white rosepetals"
"Under the Corset"
Ami a képek címeit illeti, tudom, hogy rémes az elnevezőképességem, de nem tudom megállni, hogy ne angol címeket adjak a képeknek - még azután is, hogy felhívták egy dologra a figyelmemet... *blush*
Összességében büszke vagyok magamra, még ha nem is különösen jó képek, legalább a sajátjaim, saját beállításokkal és eszközökkel.
Rég nem sikerült ilyen jól fotóznomX3
Egyébként, a képen a fűző saját. Ami pedig a csészét illeti... nos, a szemfülesebbeknek azonnal szemet szúrhatott, hogy nem a saját tányérja van alatta. Ugyanis ez az egyetlen csészém, amihez nincsen tányérka. Pedig annyira jó lenne! Így kénytelen voltam egy másikéval helyettesíteni. Remélem nem túl szembeötlő^^"

19. nap - Mi rejtőzik a sminkes táskámban?

(Kicsit régebbi kép, de legalább kép =))

A pontos válasz az lenne, hogy semmi, mivel nincsen sminkes táskám. Egy kisalakú ajándékszatyorban tárolom ezen cuccaimat.

  • A képen is látható noname szemhéjfesték és pirosító(?) palettácska. Nem sok árnyalat, néhány hiányzik, de eddig nekem tökéletesen bevált - azon kevés alkalommal, mikor sminkeltem.
  • Egy kisebb (szürke, sötétkék, kétféle lila) szemhéjfesték paletta
  • Essence no limits szempillaspirál
  • Lovely szemceruza - olcsó, és egyszerűen imádom. Talán mert tűrhetően tudom használni.
  • Caola körömlakklemosó - nem szeretek körmöt lakkozni, de ritkán előfordul, így ez is kell.
  • QN körömlakk: fehér, nagyon világos rózsaszín, és áttetsző piros. Illetve átlátszó, de az inkább kreatív célokra
  • néhány parfümmintácska, illetve krémmintácska
  • 1 pár műszempilla
Terveim szerint bővíteni fogom kicsit a felszerelésemet minimum egy alapozóval és szájfénnyel. Bár bevallom, nem merek egyedül alapozót venni - pont olyan érzés erre gondolni, mint amikor először vettem magamnak fehérneműt... *blush*

2011. június 9., csütörtök

18. nap - Egy fotó, amely híven tükrözi a kedvenc lolita stílusodat


Ez a kép a legtalálóbb. Igazából ez volt az első kép, amit a lolitáról láttam, s ami megfogott. Sőt, titkon én is ilyen szeretnék majd egyszer lenniX3

2011. június 8., szerda

17. nap - Amire mindennél jobban vágyok

Ismét saját képi illusztrációval <3
Amire mostanság néha a legeslegjobban vágyok, az a szerelem. Hogy szerethessek valakit szerelemmel, s hogy szeretve legyek szerelemmel.
Emellett vannak még természetesen épp aktuális vágyaim, például a kipihentség - hetek óta, mindegy mennyit alszok, képtelen vagyok pihenni. Én, aki mindig csak szükség esetén vettem be gyógyszert, napi rendszerességgel szedek már fájdalomcsillapítót.
Dühöngeni. Úgy istenigazából. Rombolni, ordítani, sírni, rúgni, karmolni. Hogy átszakadjon a gát, hogy kiürüljön a méregpohár. Már egy ideje nagyon jól esne, de képtelen vagyok odáig eljutni.
Utazni. Időben és térben. Középkori Japán, viktoriánus London, Oroszország Anasztázia idején...

Vágyaim megosztásával ünneplem a 100. bejegyzést, mert ezt is megértük =)

2011. június 7., kedd

16. nap - Fotó egy ma összeállított koordinációról


Ismét kicsit tágabb értelemben vettem a feladatot, s egy nemloli koordinációval jelentkezem. Bár, ha nagyon szeretném, akár lolis is lehetne, ugyanis a ruhácska térd felettig ér, s kellően bő a szoknyája. Színét tekintve ilyen... kikopott/fehérítőzőtt exzöldnek nevezném. Pántos a ruha, az én vállaim viszont szélesek, így ezt kiküszöbölendő egy fehér vékony felsővel venném fel, illetve egy szintén fehér cicanadrággal, illetve a fehér lapos cipőmmel. Az anyaga rémisztően vékony szerintem, de alsószoknyával is lehetne viselni, így egy moribb-összeállításhoz illhetne is=)
S miért ezt a ruhát választottam? Mert évek óta megvan, de még soha nem volt rajtam. Nővérem hagyományozta rám, mikor elkezdte kihízni, egy olyan megszólalással, hogy "hátha egyszer belefogsz majd". Mivel a szava megesett, így szeretném mostmár felvenni, tetszik =)
(Tervek szerint holnap ezt veszem fel a piknikre...)
/A következő a 100. bejegyzésem lesz O.o/