2011. július 3., vasárnap

Lolitalálkozó a La Deliziában

Kis ízelítő a hely tündériségéből~
Amint Nana felhívta a bolt létére a figyelmet a blogján, elkezdtem nézegetni az oldalukat, és megéhezni a sütijeikre - amik eszméletlen finomakX3 De erről később ;) Az egész lolimeet úgy kezdődött, hogy átmentem Lianiékhoz, s felöltöztünk - mindketten bittersweet-be, ugyanabból az anyagból készült, hasonló JSK-ba és fekete blúzba, de a cél az volt, hogy eltérőek legyünk így is, ami sikerült =D Én úgy néztem ki mint Liani, mint meg is kaptamXD Kicsi (najó, nagy) késéssel oda is értünk az Oktogonra, majd elsétáltunk a La Deliziáig, útközben még az eső is megörvendeztetett bennünket - Lyona csodaszépre megcsinált haján azonban a csúnya eső se foghatott kiX3

Sakurával és IchiGoval - a csodás ablaki ülőrésznél
 A bolt helyisége nem túl nagy, azonban annál bájosabb - nem steril fehér alapon színes, hanem krémes pasztellszínek jellemzik, amik remekül mennek az egyedileg eltérő asztalkákhoz és székekhez. A bejárattal szemben a pult van, ahol ki van téve minden épp kapható sütiből egy kevés minta, a könnyebb választásért - vagy inkább épp a választás nehezítéséért? - a rendelések teljesítéséért pedig egy kedves, tényleg a vevőkért dolgozó férfi felel, aki eszméletlen odafigyeléssel viseltet minden egyes sütemény iránt =) Szerintem teljes telitalálat a hely, a hangulat tökéletes, a kiszolgálás szintén, az árak is elég jók - kekszek esetén 10 dkg 350 forint, hűsítő finomságaik 400 forintosak, apróbb sütijeik pedig 150 forintosak. És a megközelítése se bonyolult =)

Pillanatkép a sütitúladagolás idejéről...
Kötött program nem volt, így főleg apróbb beszélgetések zajlottak, no meg sütiválasztás és fogyasztás - nem csak finom, de még laktató is! - fotózkodások, nevetgélések. Kevesen voltunk, így különösebben nagy zajjal sem voltunk, remek hangulat uralkodott. Ahogy esteledett, lassan fogyatkoztunk, majd 8 környékén a maradék maroknyi ember távozott, ajándékba pedig két kekszet kaptunk, ami mennyeien finom volt~
Lianiékkal tartottam, náluk átöltöztem, majd dudorászva jöttem haza, kivételesen a fennmaradt smink még passzolt is a ruhámhoz ;)

Ajándék - milyen finom volt...!

1 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon tetszik ám a hely - így képek alapján. x) Egyszer akkor feltétlen cipelj el oda, kérlek! :) Nyugi, nem kell vinned szó szerint, megyek a saját lábamon, csak na. :) Meg majd még mesélj...! :)

    VálaszTörlés