2011. április 23., szombat

III. Sakuramatsuri


Tizenhetedikén vasárnap sort kerítettünk egy kisebb cseresznyefa-virágzási találkozóra a Füvészkertben, ahol volt alkalmunk megcsodálni a gyönyörű japán cseresznyefavirágokat, amik tényleg elképesztőek! *-*
Ez a találkozó több szempontból is rendhagyó volt számomra - először jártam a Füvészkertben, először láttam japán cseresznyefát (ami hullajtotta ránk a szirmait!) illetve először vittem két, nem loli-hajlamű ismerőst találkozóra, Tune és Tadeshi személyében =D Volt bennem félsz, hogy melyik irányból hogy lesz fogadva a másik fél, azonban ismét bebizonyosodott: a loliközösség nem kirekesztő =) Ráadásul Tune és Tadeshi is jól viselte a dolgot, aminek még jobban örülök =D
A Füvészkertben a tóban lévő köveket is meghódítottam mások után, igaz, sokkal lassabban (tériszony... még ha az ember alatt víz van levegő helyett isXD), sőt, C-channal, Enju-val, Ichigoval és Rebekával elmentünk mézet is kóstolni (finomak voltaaak X3) illetve én egy csinos legyezőt is vettem, s csak háromszor beszéltem másoknak kérésre a loliról ^^ Valamint, leültünk a gyerekeknek szóló foglalkoztató asztalhoz is, ahol cseresznyefaágat díszítettünk =D Utána letelepedtünk kicsit a fűre piknikezni, a szusimat jól fogadta a nagyközönség (recept nemsokára!).


Utána átutaztunk a Gólembe, ahol sor került a haikuversenyre (mit meg nem szenvedtem az én kicsi haikumértX3) S Tune, Rebeka, illetve Enju nyert is a versenyen, gratulálok nekik! =) Utána ötletelgettünk kicsit a tematikus meetekről, valamint a Székesfehérvári kirándulás és a Közös loli nyaralás is felmerült.
Összességében nagyon tetszett a meet, bár hatkor elmentünk Tune-nal (az allergiám - vagy mim...) de kellemes szórakozás volt újfent =D

1 megjegyzés:

  1. "Ráadásul Tune és Tadeshi is jól viselte a dolgot..." - ez egész úgy hangzott, mintha nem élveztük volna. :P Na jó, Tade-chan nevében nem tudok szólni, de én élveztem! Jó volt. Imádok fotózniii. x3 Khm, jól vagyok, igen. =D
    Köszönöm, hogy elvittél. ;P Ha ezt még nem köszöntem volna meg. Mert már komolyan nem tudom. xD (Valamit kéne kezdeni a memóriámmal, mer' ez már nem állapot...)

    VálaszTörlés