2011. március 6., vasárnap

Röviden a kézműves vásárról


Tegnap egy végül négy fős kis csoportban ellátogattunk a Kézműves vásárra, amelynek a négyszáz forintos belépője bőven megérte az árát, azt kell hogy mondjam. Belépéskor enyhe Con-hangulatom támadt, ami remek alapkedvnek bizonyult a körbenézéshez, ugyanis rengeteg féle-fajta kézművel és kreatív termékkel találkozhattunk, s még néhány ötletet is gyűjtöttem, melyeket szeretnék idővel megvalósítani.


Ami pedig a legjobb volt az egészben, hogy nem pusztán kiállítás és vásár volt, hanem -ugyan egy apróbb jelképes összegért cserébe, de- ki is lehetett próbálni nem egy technikát, mint például a tűzzománcolást, dekopázsolást, dróthajlítást, jelvénykészítést, vagy épp az agyagozást.
Ami a kínált portékákat illeti, rengeteg típusú áruval lehetett találkozni. Voltak fogyasztható termékek, mint csokoládé, méz, lekvár, sütemények, még alkohol is. Lehetett kapni ruhákat, kész ékszereket (drótból, gyöngyből, tűzzománcból, fémből, csontból, gyurmából, fonalból) valamint szinte minden technikához alapanyagot (festékeket, lakkokat, alapokat, gyöngyöket, anyagokat, csipkét). Játékok is voltak szépszerivel - anyagból, fából, kerámiából egyaránt, ahogy zenélésre alkalmas eszközök is, sőt, még nyilat is lehetett venni.


Illetve, aminek a legjobban örültem, hogy a kreatív emberek nagyjarésze elképesztően kedves volt =D
Példának okáért az egyik logikai játékokat árusító férfi volt nagyon ötletes és jópofa, akitől vettünk is egy nagyon egyszerű de akár jól kamatoztatható kis játékszert.
De a scrapbookos Mesi és Borka is eszméletlen aranyosak és kedvesek voltak, váltottunk velük is pár szót - s azt hiszem, alaposan szétnézek majd a házuk táján, ötleteket merítve a saját scrapbookomhoz. Illetve meséltek táborról is, ahol mindenki scrapbookozik - úgy kipróbálnám egyszer!
Illetve, akivel még alaposabban szóba elegyedtünk, az a Cleo-design-os hölgy volt, akitől egy gyűrűt is vettünk (csodaszép!) és mesélt nekünk a tanfolyamáról, illetve a táboráról nyáron, s kedvetkaptunk megismerni a dróthajlítást is alaposabban.
Valamint, a hennázó csajjal és a társával, akikkel karkötőket és fülbevalókat árultak, nagyon sokat beszéltünk, mivel a korábban vett egyszerű logikai játékot mondhatni rajtuk teszteltük.

Összességében azt kell, hogy mondjam, remek délutánt töltöttünk ott nézelődéssel. Velem hazajött egy nyílvessző, egy kis tábla kézművescsoki, egy gyönyörű gyűrű (drótból és gyöngyből) valamint egy kis csomag fekete kásagyöngy, amit eddig sehol nem láttam szinte, így kihagyhatatlan vétel volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése